Öten vágtunk neki - közte két felvidéki túrázóval - az id. Noszky Jenő, neves geológusunk által Palóc Olyposnak nevezett 728 m magas hegynek. Az első megálló helyünkön igen részletes tájékoztatást kaptunk Kriston László helytörténet kutatótól a Budapest- Salgótarján, majd Somoskőújfalu között megépült normál nyomtávú vasútról, amiben van olyan szakasz, ami Magyarországon a második legmeredekebb pálya. Éppen emiatt veszélyes is volt ez a nyomvonal, így 1972-ben be is következett egy baleset. Ennek szemléletes elbeszélését hátborzongva hallgattuk végig (persze, aki nem volt jelen az nem is tudhatja meg az izgalmas történet végét).

Majd beszélgettünk a Karancs oldalában tekergő eredeti állapotában jó minőségű aszfalt csíkról, egy különlegesnek tekinthető bazalt telérről, ezt követően megnéztük az un. Karancsi Állami Andezitbánya tekintélyt parancsoló felhagyott udvarát. Megpróbáltuk az érctelért is felderíteni, de helyette inkább gránátokat találtunk (de ezek nem tudnak robbanni). A víz körforgást is kiveséztük a hegyen belül. Miközben Beudant földtani szelvényét elemeztük, kisvártatva már 3 fővel többen lettünk. Egy sikertelen vízfakasztás története is a megbeszélés tárgyát képezte. A Kápolna-hegyen már 9-en voltunk, de csak rövid ideig. Kiderítettük, hogy Gácsról is hasonlóan fekvő elefántnak tűnik a Karancs, amit Csontváry is megfestett, így Puntigán József a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark korábbi füleki vezetője is szóba került. A kilátóból a tervekkel ellentétben inkább párát láttunk mint Tátrát, de lovat igen. Lefelé jövet bár szétváltunk, de a hegy lábánál véletlenül ismét összetalálkoztunk, így megfelelő módon el tudtunk búcsúzni egymástól.